Egy háború kezdetén a kormányok általában rendkívüli népszerűségre tesznek szert, különösen, ha a háborút igazságosnak tartják az emberek. A háború előrehaladtával azonban – ahogy a háború valósága és a mögötte álló valódi tervek is napvilágra kerülnek – az érzelmek megváltozhatnak. A háborúellenes ellenállás ilyenkor terjed el, annak ellenére, hogy az uralkodó osztály megpróbálja láthatatlanná tenni vagy letagadni a háborúval szembeni sikeres ellenállás történelmét.
A legnyilvánvalóbb példa erre az első világháború. A háború 1918-ban nem az egyik vagy a másik fél katonai veresége miatt ért véget. A tábornokok még boldogan eltöltöttek volna pár évet azzal, hogy emberek millióit gyilkolják le, céljaik elérése érdekében. Azért ért véget, mert Európa különböző hadseregei és lakosságai beavatkoztak ellene.
A legtöbb ember tudja, hogy Oroszország 1917-ben az orosz forradalom miatt lépett ki a háborúból. A forradalom egyik kulcstényezője az volt, hogy az oroszországi munkások és parasztok a háború és saját uralkodó osztályuk ellen fordultak. Kevésbé ismert, hogy 1917-ben a francia hadseregben is hatalmas zendülések törtek ki, és kisebb, de ugyancsak jelentős lázadások történtek a brit hadseregben is.
A háborút lezáró kulcsfontosságú lázadás a német flotta matrózainak 1918-as kieli felkelése volt. 1918-ban a főparancsnokság egy kétségbeesett utolsó erőfeszítésében, hogy megváltoztassa a háború állást, a nagyrészt sértetlen flotta tengerre bocsátását rendelte el. A haditengerészeti földalatti szervezetek azonban – amelyekbe az anarchista matrózok is beletartoztak – már számítottak erre. Válaszul tanácsokat alkottak, elfoglalták hajóikat, a környező kikötőket és laktanyákat. Ez katonai zendülések és munkássztrájkok hullámát indította el, ami nemcsak Németország, hanem egész Európa pánikba esett uralkodó osztályát arra kényszerítette, hogy tárgyalóasztalhoz üljön és békeszerződést dolgozzon ki.
A tartalékosokat felháborították a korábbi katasztrofális kubai, Fülöp-szigeteki és Puerto Ricó-i gyarmati hadjáratok, ezt a tragikus hetet pedig úgy kell értelmezni, mint egy imperialistaellenes felkelést, amely a spanyolországi anarchista antiimperializmus hosszú hagyományaiba illeszkedik. Az, hogy a katalán tartalékosok megtagadták a szolgálatot a marokkói bányászok elleni háborúban, a modern idők egyik legjelentősebb eseménye. Ez azt az általános nézetet tükrözte, hogy a háborút pusztán a bányatulajdonosok érdekében vívták, és hogy a sorozás az osztályharc és a központból történő kizsákmányolás szándékos megnyílvánulása volt.
1911-ben az újonnan alapított anarcho-szindikalista Nemzeti Munkásszövetség (CNT), a Solidarad Obrero utódja, szeptember 16-án általános sztrájkkal ünnepelte születését, amely két követelést fogalmazott meg: a bilbaói sztrájkolók védelmét és a marokkói háború ellenzését.
A második világháború idején ritkábbak voltak a lázadások, mert sokan elfogadták, hogy ez a fasizmus elleni háború. Voltak azonban kisebb zendülések, amelyekben a brit hadsereg és a RAF anarchistái vettek részt, amikor a háború vége felé Görögországba vezényelték őket, hogy elnyomják az ottani partizánmozgalmat.
A háborúellenes ellenállás a vietnami háború alatt is megjelent. Az Armed Forces Journalban (1971. június 7.) megjelent cikkében Robert Heinl tengerészgyalogos ezredes ezt írta: “Hadseregünk, amely most Vietnamban állomásozik, szinte összeomlás közeli állapotban van, az egyes egységek kerülik vagy megtagadják a harcot, és meggyilkolják tisztjeiket és sorkatonáikat…”. 1972-re az amerikai hadsereg tagjai mintegy 300 háború- és fegyverkezés-ellenes újságot adtak ki, olyan címekkel, mint Harass the Brass, All Hands Abandon Ship, Star Spangled Bummer. A katonák és a tisztek közötti konfliktusok némelyikét a “Szilánkos esetek a hadseregben” című cikk írja le.
A háború az az állapot, amikor az állam megpróbálja mozgósítani az egyenruhás és az egyenruha nélküli embereket a saját programja érdekében. Célunk, hogy ezt a folyamatot visszafordítsuk és a valódi ellenség ellen irányítsuk.
_______
Andrew Flood cikkéből, amely 2001-ben jelent meg a Workers Solidarity 67. számában, a Workers Solidarity Movement anarchista szervezet által kiadott újságban.
fordította: Errico Verdi